Időbe telt, míg rájöttem, hogy valami talán tényleg örökre megváltozott. A hétköznapok szürkék, mint a lelkem. A hétvégéket a gyerekekkel töltött egész napos elfoglaltság kiszínezi, de azt a színt, amit a szerelem adna, nem tudják megadni. Család vagyunk, gyönyörű, tökéletes család, ezt próbáltam mindig magamnak mondani, amikor a szürkeséget éreztem. Mert tényleg tökéletes család vagyunk. Szép ház, szép kert, gyönyörű és boldog gyerekek, jó iskola, jó óvoda, kutya, macska, törpehörcsög, halak, minden megvan a tökéletességhez. Szürkeség, ez csak bennem van, mert a szerelem eltűnt, és a vágy annyira hiányzik, hogy lassan beleőrülök. Valamit tennem kell, ezt tudtam, de mit tehet egy férj, egy apa, egy férfi ebben a helyzetben? Végiggondoltam a szerintem lehetséges forgatókönyveket a jövőre tekintve, és úgy gondoltam meg is találtam az utat, amit követnem kell.

Minden embernek az értékrendje szerint más a "jó", más a "helyes". Talán ezért is lesz minden egyes házasság végeredménye más és más. Egy szerelem és vágy mentes házassággal valaminek történnie kell, mert emberek vagyunk. Talán négy lehetséges út közül kell választani, ezt a négy utat próbáltam meg a saját értékrendem szerint elemezni.

1. Marad minden változatlan

Rövid távon a legegyszerűbb, ha homokba dugom a fejem. Egyszerű, hisz semmit nem teszek. Megmaradok a tökéletes családapa, a mintaférj. Szeretem a családom, gondoskodni akarok róluk életem végéig, ez sosem volt kérdés, tehát ez menne. Feleségem szeretem, csak épp nem vagyok már szerelmes, és nem érzem már azt a vágyat amitől a felhők között lennék néha gondolatban. Szex is van, ami nem is rossz, de totálisan vágyaktól mentes. Nem is hangzik ez rosszul, de, de hát valamiért itt vagyok épp. Épp azon gondolkodok, hogy meghalok az érzelmi szürkeségben. Érzem magamon, hogy minden eltelt hét után picit picit feszültebb vagyok, picit morcosabb, picit unalmasabb, kedvtelenebb. Hová vezethet ez? Egyértelműen ez egy időzített bomba, ami ketyeg, csak épp nem tudom mikor jön el az utolsó másodperc. A szürkeség, kedvtelenség megöli lassan a bennem lévő szeretetet is. A szeretetet, a gondoskodást, mindent. Nem, ezt egyértelműen nem akarhatom, mert ez az út pont oda vezet, hogy életem legfontosabb ígéretét fogom vele megszegni. Nehéz volt ezt a gondolatot megszülnöm, de egyértelművé vált, ha minden változatlan marad, azzal lassan, de biztosan elveszítem a családom. Ugorjunk is tovább.

2. Válás

Igazából ez nem lehet alternatíva számomra, de végiggondolni érdemes. Rengeteg házasság végződik válással, ennyi ember nem tévedhet. Bizonyára nem is tévednek, csak talán itt jönnek be az értékrendi különbségek. Házasságot kötöttem immáron 9 éve, született két gyermekünk azóta. Örök szeretetet, gondoskodást ígértem feleségemnek és az akkor még csak leendő gyermekeimnek. Ezt az ígéretem nem akarom megszegni. Szeretem őket, és mindennél fontosabbak. Igen, ígértem örök hűséget. De mit is jelent a hűség? Akik elválnak, egyenes embernek gondolják magukat, hiszen nem a csalást, hazugságot választották. Nem tudnak hazugságban élni, inkább elválnak, mert úgy gondolják így a helyes. Számomra ez nem helyes, mert pont a legfontosabbat, a szeretetet és a gondoskodás ígéretét dobnám a kukába. Nem opció a válás.

3. Nyitott házasság

Ismerősi körünkben talán egy ilyen házaspárt ismerek, ők ezt hosszú ideje nyíltan felvállalják. Ami a legfontosabb, hogy elnézve őket azt kell mondjam, működik. Nyilván az ember nem lát bele a család legbelső életébe, de kívülről nagyon jól mutatnak. A legfontosabb, hogy sugárzik belőlük valami olyan boldogság, amit nem csak a gyerekeik szeretete fűt. Azt hiszem ki kell jelentenem, ez egy működő dolog. Működő dolog, ha a házasságban mindkét fél képes ennyire külön választani a szeretetet a vágyaktól a szerelemtől. Ha mindkét fél képes úgy megadni a törődést a választott párja felé, hogy tudja a másik fél valaki mással valami egész más jellegű érzelmi és testi vágyakat elégít ki. Nagyon elgondolkodtató, és érzem talán ez is egy helyes út lenne számomra, de nagyon bizonytalan. A legnagyobb problémám, hogy elveszítem a kölcsönös tiszteletet a párommal. Talán ami még rosszabb, hogy beköltözik egy állandó érzés közénk, amiről mindketten tudjuk, hogy ott van. Tudom, az első megoldandó családi problémánál a jelenlegi konstruktív megoldás helyett hamar eljönne az értelmetlen, megbántó vagdalkozás lehetősége. Ha nem tetszik, menj a másik csajodhoz! Nem, ezt sem szeretném. Talán gyáva is vagyok, ezt nem tagadom, de nem, ez nem működhet.

4. Titkos szerető keresése

Titok, aminek titoknak kell maradnia. Titok, amiről nem tudhat az, akinek azt ígértem nem lesznek titkaink egymás előtt. Hazugság, nyilvánvaló hazug állapot, pedig eddig mindig őszinte voltam. Ott van bennem a legmélyebb szeretet és közben szenvedek, mert azt érzem ezt kell tennem. Életem legnehezebb döntése ez, ha belevágok. Tényleg ez kell nekem? Viccesen elgondolkodtam itt az alternatívákon, de igazából csak azért, mert próbálta elhessegetni a már nyilvánvalóan megszületett döntést. Belül sajnos már rég döntöttem, hogy meg kell tapasztalnom milyen az, ha ismét beindul az a vágy, amit már oly rég éreztem.  A tudatom, az erkölcsi nevelésem, a szívem, minden tiltakozik, és ordít, miközben azzal nyugtatom magam, hogy a családomért teszem. Totális feloldhatatlan ellentmondások, melyek belülről őrölnek apró darabokra, és csak nézem ahogy porrá lesz minden. Döntöttem, szeretőm lesz. Nem tudom ki, milyen formában, hol, hogyan. Csak azt tudom, hogy a családom szent és sérthetetlen, ehhez ragaszkodom. Döntöttem, és valami hirtelen csend lett itt bennem. Megszületett valami új érzés, egy várakozás, egy cél. Megállt az őrlés, érzem a lelkem mosolyog, megnyugodott. Tudom, érzem, rendben lesz minden.

 Kemény zene, kemény döntés, tükrözi az érzést.

Ezerszer végig gondoltam már milyen út vezetett eddig el. Hol lehettek volna elágazások más, talán jobb irányba, hol voltak figyelmeztető táblák, hol lehetett volna, hol kellett volna mást tenni. Eljátszom magamban a mi lett volna, ha akkor.... Persze mindig oda lyukadok ki, hogy ennek semmi értelme. Minden kapcsolatnak, minden házasságnak megvan a maga útja. Az út, amit meg lehet próbálni tudatosan építeni, de az úti cél már korábban eldőlt, hisz legbelső személyiségünkkel úgyse tehetünk semmit.

Szerelem, és mértéktelen vágy a másik iránt. Szerelem ami örökké tart, hiszen el sem tudjuk képzelni miért lenne ez majd másként. Egyre többet, többet akarunk a másikból, és a többet meg is kapjuk, hiszen nem csak kapni, hanem adni is egyre többet akarunk, és adunk is. Csodás évek, melyeket nem lehet csak úgy kitörölni az emlékezetből. Csodás évek, melyek emlékére komoly szükségünk lesz a jövőben. Az örökké tartó szerelem első legbolondabb jele talán maga a házasság. Házastársakká válni, mert örökre meg akarjuk pecsételni közös sorsunk, ígéretet tenni a másiknak az örökkévalóságról. Családot akartam, nagy családot, tőle. Mindennél jobban vágytam, hogy Ő legyen örök társam és gyermekeim anyja.

Mi történik a szerelemmel? Hová tűnt el a vágy, ami anno olyan hatalmas volt? Keresem azt a pontot, azt az eseményt, azt a történést amikor elveszett valami, de nem találom. Nem találom mert nincs ilyen pont. A vágy amilyen hirtelen, látványosan lobbant fel úgy pont észrevétlen, alattomos módon tűnt el. Alattomos, mert meg sem kérdezte, hogy én ezt akarom-e. Esélyt sem adott arra, hogy tegyek bármit, hogy maradjon. Küzdök, mert meg kell értenem. Amiben biztos vagyok, hogy mikor volt még meg, mikor éreztem még azt a perzselő lángot, amikor hozzámbújik. Első gyermekünk fogantatása, kihordása, születése, ezek talán a legboldogabb éveink. Sejtjeink közös terméke, melyben viszont láthatom egyszerre mindent ami Ő és mindent ami Én. Bizton állíthatom a lángok itt még megvoltak. A sok éjszakázás, a sok gondoskodás, a sok érintés, a megváltozott otthoni lét nem oltott semmit a vágyakon. Csodás volt látni, érezni az átalakulást, ahogy tényleg család lettünk. Ő Anya Én Apa, és Apa szerelmes Anyába. Szerelmes és mindennél jobban várja, hogy szerelmük újabb gyümölcsben nyilvánuljon meg. A várva várt gyümölcs szerencsésen meg is érkezett, boldogság volt a négyzeten.

Talán, talán itt kezdett észrevétlenül betörni életünkbe az a napi rutin, az a mindennapi daráló, ami eddig nem volt ennyire hevesen jelen. Csendben, lassan tevékenykedett, minden nap egy kis apró falattal nőt csak az a megfoghatatlan valami ami lassan kiöli a vágyat, a szerelmet. Változnia kellett mindennek. A kis lakás, amiben éltünk szűk lett, élhető tér kellett a gyerekeknek. Az autó is kicsinek bizonyult és kellett még egy második is. A pénz amiből eddig vígan éltünk hirtelen kevés lett mindenre. A szabadidő, amiből eddig mindig jutott szép dolgokra, eltűnt. Lassan, de biztosan fontosabb lett a biztos megélhetés, a gyerekek egészsége, óvodája, iskolája, különórái, a mindennapi élet leküzdése mint a vágy, hogy végre ismét az Ő bőrét érezzem bőrömön. Eltűnnek a heves csókok, csak a napi 2 szájrapuszi marad. Amikor minden este arról szól, hogy végigbeszéljük milyen problémákat kellet megoldani, és mi vár ránk a holnapi napra.... Amikor minden este már csak az a vágyam, hogy végre aludhassak, akkor sajnos ki kell mondani, hogy a Szerelem eltűnt. A Szerelem, mely akkora lánggal égett, mely mindennél fontosabb volt, eltűnt. Amikor ez tudatosult bennem, akkor azért nagyon kétségbe estem. Kétségbe, mert nem ezt akartam, nem erre tettem ígéretet. Nem szeretem már Őt? A Szerelem hiánya együtt járt azzal, hogy az Ő esetleges hiányosságait -amik eddig egyáltalán nem zavartak- túldimenzionáljam, ami eddig nem volt gond, az hirtelen összeférhetetlen lett.

Szeretem Őt! Tudom, hogy szeretem, hisz most is mindent megteszek érte és a családomért. Most is mindennél fontosabb, hogy az egyben működő családunk boldog legyen. Minden reggel úgy kelek fel, hogy ma, ma más lesz. Ma lesz bennem ismét vágy, hisz annyira gyönyörű Ő. Estére persze minden szétfoszlik ismét. Rá kellett jönnöm, hogy a Szerelem, a vágy nem lehet tudatos döntés. A kétségbeesés, hogy itt vége mindennek szerencsére hamar eltűnt, hisz a mindennapok elfeledtették az egészet. Az élet halad tovább vágy és szerelem nélkül is. Szeretem Őt, ez mindig bennem van, és bízom. Bízom abban, hogy a láng nem aludt ki teljesen. Ott parázslik még mélyen, hisz szeretem. Ami parázslik azt pedig be lehet lobbantani a megfelelő pillanatban.

A vágy, a szerelem hiányát egész sokáig lehet munkával és a családi élet színes programjaival ellensúlyozni. Közben persze a lelkünk valahol összemegy, szürkül, kopik és ez kihatással lesz lassan mindennapi életünk minden zugára. Az ember rádöbben, hogy mennyire hiányzik neki az a drog, ami korábban Ő volt. Hiányzik, hogy végre ismét egész nap arra gondoljak, mikor lehetek végre kettesben vele! Mikor lesz már az unalmas szájrapuszi helyett ismét igazi csók. Mikor fogunk ismét egymást megsemmisítve szeretkezni a csupán biológiai szükségletek kielégítésére alkalmas együttlétek helyett?

Ott voltam 35 évesen, és csak azt éreztem, hogy ez kevés, kevés, valamit változtatni kell, mert ez az állapot szép lassan mindent felemészt, és ezt nem engedhettem. 

A folytatás előtt egy kis zene az aktuális hangulathoz. Ebből terveim szerint szokás lesz.

Lassan 15 éve ígéretet tettem. Ígéret tettem, mert szerelmes voltam. Ígéretet tettem mert Őt akartam. Őt akartam szeretni mindig, Őt akartam gyermekeim édesanyjának, Őt akartam a család összetartójának. Őt akartam magam mellett, hogy dédunokáink az Ő és az Én nevem olvassák majd közös sírunk emlékén. Ígéretet tettem az örök gondoskodásra, az örök szeretetre, az örök egybetartozásra, az örök támogatásra, az örök figyelemre. Megígértem, mert így akartuk mindketten és ez semmit nem változott a 15 év alatt. Ígéretem megszegni nem tudom, szeretek, gondoskodok, támogatok, figyelek.

Örök Szerelem? Nyilván az idő ezt az emléket megváltoztatja, de nem emlékszem, hogy erre ígéretet tettem volna. Nap mint nap előtör belőlem a kétség, talán mégis.... de aztán győznek a nemek. Az örök Szerelem, ami nem létezik, amit a hétköznapok lekicsinyítenek és csak az örök szeretet marad. Szerelem nélkül pedig .... még a legszebb család sem lehet boldog. 

Blogomban megpróbálom kétségeim, érzéseim, tapasztalataim, hiányaim megosztani mindenki számára, akik kíváncsiak arra a furcsa útra -amin most is járok- amivel megmentettem házasságom az elhidegülés a szétesés elől. Remélem lesznek akik kicsit megértik érzéseim, akik megnyugszanak, hogy nincsenek egyedül eme furcsa állapotban. Ahogy lesznek akik megvetnek, és csak egy hazug embernek tartanak majd, talán ..... talán igazuk is van.

Kérdezni, üzenni, kommentelni, követni, lájkolni ér :)